Szigeten élsz

 

 

Valakinek meg kellene már mondania, mi van. Jó. Akkor elmondom én.Eddie, sziget, esszenciák.

 

 

 

Eddie szigeten él. Mert minden testépítőnek kell egy sziget, ha eredményeket akar. Főleg ha professzionális szinten akarja művelni választott sportágát. Eddie Abbew ízig-vérig profi, aki megküzdött a sikerért.

Kétségtelen, hogy a testépítők tudnak a legtöbbet az élet esszenciáiról. A legkisebb tudatos átalakulás is az átlagosnál több élettani ismeretet igényel. A testépítők tudják, hogy vitaminok, ásványi anyagok nélkül lehetetlen fejlődni. Ezért számukra még fontosabb a megfelelő dózisban alkalmazott táplálék kiegészítés. Ők tudják, hogy a test mindennapos megújulásához nélkülözhetetlen a magas fehérje bevitel. A testépítők mindent tudnak, amit a testről és a helyénvaló táplálkozásról tudni kell.

Eddie is tudja. Valószínűleg ő az egyik olyan body builder, aki a legtöbb ismeretre kellett, hogy szert tegyen. Csak így volt képes előrelépni. Hiszen már 1987 óta, vagyis kerek 30 esztendeje kezdett el súlyzós edzéssel foglalkozni. Akkor még mindössze 63 kg volt a testsúlya. Most versenyformában 126 kg körüli. Eddienek sikerült megdupláznia a testsúlyát. Persze ezek a számok nem sokat mondanak a laikusoknak, hiszen a mai trend szerint, kólától és csipsztől bárki képes lenne ilyenre. Csak hogy Eddie Abbew színtiszta izomtömeget pakolt fel, nem pedig hájat. És ez nem hétköznapi teljesítmény, még testépítő körökben sem.

Eddie Ghánaból indult, ami nem éppen ideális hely a testépítésben való érvényesülésre. Akkor még az atlétika volt mindene és éppen a futóteljesítménye javítása céljából ragadott súlyzót. Hamar feltűnt neki azonban, hogy milyen gyorsan reagál fizikuma a súlyzós gyakorlatokra. Társainál eltökéltebben, céltudatosabban edzett és látványos gyarapodásra tett szert. Ő is szigetet akart, ezért Nagy-Britanniába költözött. És bár Ghána után nagyobb lehetőségek várták itt Eddie-t, azért a szigetországban sem elsődleges kedvenc a testépítés. Még Dorian Yates, a többszörös Mr. Olympia is csak mérsékelt figyelmet kapott. Eddinek itt is kőkeményen kellett küzdenie az eredményekért. Öt alkalommal próbálta megnyerni a Brit Nemzeti Bajnokságot. Ötször rugaszkodott neki. És végül ötödik alkalommal felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. 10 szigorú esztendő kellett ahhoz, hogy megszerezze a profi kártyát. És még tíz évet kellett küzdenie, hogy első kimagasló eredményét elérje a profik táborában. 2007-ben állhatott először dobogóra a testépítő versenyek egyik legrangosabb rendezvényén az Iron Man-en. Ez a harmadik helyezés, többek között azért fantasztikus eredmény Eddie számára, mert kvalifikál a Mr. Olympiára. 30 éves kitartó küzdelem térült itt meg.

A testépítő szakma elismerően nyilatkozott arról a fejlődésről, amin Eddi fizikuma átment az utóbbi években. Sikerült javítania hát illetve a lábizmait. Az Iron Man-re való készülésekor külön figyelmet fordított ezekre a testrészeire és hetente kétszer alaposan megdolgoztatta mindegyiket. A diéta időszakában 600 gramm szénhidrátot juttatott szervezetébe. Minden edzésen három órát töltött kardio edzéssel. A korábban megszokottnál magasabb ismétlésszámokkal edzett és kevesebb pihenőt tartott a sorozatok között. Közvetlenül a verseny előtt Eddie már csak 200 gramm szénhidrátot engedélyezett magának, majd három nappal az Iron Man előtt kezdte a töltést. Ennek köszönhetően Eddie sokkal szárazabb, szeparáltabb fizikumot mutatott be a versenyen.

Eddie Abbew kitartóan küzdött, hogy a világ legjobb testépítői közé kerülhessen. A legnagyobb, legkiválóbb body builderek mellett fog állni a Mr. Olympia színpadán 2007-ben. Ez megköveteli, hogy a lehető legjobb formát mutassa be. És biztos, hogy mindent megtesz a siker érdekében.

 

Üzenet túléléshez

 

Tudom te is szeretnél egy szigetet. Ahol minden kedvedre való. Minden úgy van, ahogy te akarod. Nem kell senkihez, semmihez alkalmazkodnod. Elég volt az örökös megalkuvásból. Nem fogsz többé lehajtott fejjel, járni. Szigetet akarsz, ahol végre te irányíthatsz mindent. Ahol a te akaratod érvényesül és van erőd kézben tartani a dolgokat. Igen kell neked egy sziget. Ez világos. Bármi áron, ha élni akarsz. Ha úgy akarsz élni, ahogyan te szeretnél. Hogy független és szabad legyél.

Tudom kicsit patetikus a bevezető, de hidd el nem akarom, hogy újabb hiteleket vegyél fel, belépj valami piramis játékba, vagy gyülekezetbe.

Csak nyisd ki a szemed!

Ismerd meg a világot, amiben élsz. És ne csatlakozz a bégető nyájhoz, ami az emberiség azon statikus részét képezi, amely az általános elhülyülés roppant országútján bolyong. Állj meg egy pillanatra! Próbáld meg végre a lényeget megragadni a jelentéktelen részletek forgatagában. A lényeget. A legfontosabbat. Az pedig nem más, mint az élet! Méghozzá a te saját életed. A tiéd, amiből csak egy van. Ami csak úgy lehet szép, ha teljes. Teljes életet pedig csak egészségesen lehet élni. Mindenki erre vágyik, még, ha nem is tudatosul benne. Még az is, aki látszólag direkt rombolja az egészségét. Csak ő beéri a nikotin, vagy az alkohol pillanatig tartó eufóriájával és szenved az elvonási tünetek miatt, majd a végén roncsként hull a mélybe.

Tudom, te is szeretnél egy szigetet. Kell egy sziget neked, hogy ne süllyedj el.

Egy sziget, amit egészségnek hívnak.

Az egészség megőrzése nem egyszerű feladat. Manapság a nyolcadik utas a civilizációs betegségek valamelyik fajtája. Legfőképpen a mozgásszegény életmód, a modern mérgekkel teli táplálkozás és a stressz. Ebben a legvidámabb gödörben egészen jól elvoltál egy darabig, de aztán megint felszabadítottak téged, a hurrá után jött a yeah, és rád telepedett az allergia. Holdkórósként teszed kosaradba a mérgeket a XXI. század legújabb templomaiban, a szupermarketekben. Az már a cinizmus non plus ultrája, hogy veszel hozzá egy fogyókúrás könyvet meg egy „harminc kilót lefogyok 10 nap alatt” DVD-t. Katasztrófa, ami itt megy. Nézz ki az utcára, ahol suli köröket futnak a srácok. Minden évben egyre több a dagadék kölyök, aki alig vánszorog. Ez nem az ő hibájuk. Vedd már észre, mérgeznek bennünket! Komolyan! Előre megfontolt szándékkal, aljas indokból. És mi esszük a mocskot. Eljutottunk odáig, hogy teljesen kivédhetetlen, hogy kiiktassuk a mérgeket a táplálkozásunkból! Gondolj csak bele! Azok a termelők és kereskedők, akik megfelelő módon és minőségben állították elő és adták el a portékáikat, mert nem volt piacképes az árujuk. Maradt a szar, és mi örömmel tömjük a képünkbe. Nincs esély kivédeni ezt a mélyütést. Tudom, most feláll valaki, és azt mondja, hogy ő megtermeli magának majd otthon, mert neki persze van pénze s ideje ilyennel foglalkozni. De könyörgöm, a környezet ma már olyan mértékben szennyezett, hogy lehetetlen a nagy biotermelés. És nem csak az számít mérgezett élelmiszernek, ami tele van tartósítószerrel. Hanem az is, amiben már nincsenek meg a létfenntartáshoz szükséges vitaminok, ásványi anyagok. Mert ezek nélkül nem funkcionál normálisan az emberi szervezet. És ne feledjük el, minden áldott és áldatlan nap, olyan terheléseknek vetjük alá szervezetünket, ami szükségessé teszi a teljes értékű tápanyagbevitelt. Látod mi lett belőle! Puhányak lettünk, edzettség nuku. Kapkodjuk a levegőt, stressz küszöbünk alacsony. És pereg a jelenünk, jövőnk. Panaszáradat mindenhonnan. Egészségügy, ami ápolna, inkább eltakar. Lerombolva, vagy épen épülőben. Túl sok jóra ne számíts!

Védd magad!

Csak magadra számíthatsz. Ha te nem törődsz az életeddel, az egészségeddel, akkor szomorú véget ér történeted. Legyen egy szigeted. Emelkedj ki a pöcegödörből és teremtsd meg a lehetőségét annak, hogy megőrizd az egészségedet. Fordíts figyelmet arra, hogy a teljes élethez szükséges vitaminok, ásványi anyagok bejussanak a szervezetedbe. Törődj többet a testeddel. Ne csak porhüvelyként funkcionáljon. Tájékozódj, szerezz hiteles információt olyanoktól, akik alapból tájékozottabbak a táplálék kiegészítés területén.


Az élet esszenciái a táplálék kiegészítők

 

 

 

Amikor tudatosul benned, hogy a hétköznapi táplálkozás már nem alkalmas az egészséged megőrzésére. És mindenképpen szeretnéd biztosítani szervezetednek az optimális mennyiségű és természetes forrásból származó vitaminokat, ásványi anyagokat. Nyilvánvaló, hogy folyamatos felszívódású formában, hiszen csak ennek van értelme.

Akkor alkalmazz multivitaminokat!

Napi egy tabletta és már mosolyoghatsz is.

 

Amikor már kezdesz nehezebben mozogni, hasogatnak az izületeid. Ha túl gyakran vannak mozgásszervi panaszaid és meg akarsz újulni. Ha mindig akkor újulnak ki ezek a problémák, amikor éppen lehetőségeid korlátait szeretnéd áttörni a sportban.

Akkor alkalmazdz komplex izület védő formulájákat.

Napi pár kapszula és újra a régi leszel.

 

Amikor nem sikerül megszabadulnod súlyfeleslegedtől. Bármit teszel, már nem működik a diétád, hiába veszed vissza a kalóriákat. Ha testzsírod helyett az izmaidat kezdi felzabálni a szervezeted.

Akkor alkalmazz zsírégetőket.

Napi 2x2 kapszula átsegít a hullámvölgyön.

 

Amikor kétségei vannak afelől, optimálisan hasznosul az a táplálék, amit nap, mint nap beviszel a szervezetedbe. Ha biztos akarsz lenni a dolgodban és nem csak a W. C. lehúzni a pénzedet.

Akkor alkalmazd emésztést segítő tápkieget.

Napi 2 tabletta és biztos, hogy gazdaságosan működik a tested.

 

Amikor már a szél fúvásától is megbetegszel. Állandóan összeszedsz valami vírust a munkahelyeden, vagy a suliban és ágynak dőlsz. A nagy hajtástól állandóan gyengének érzed magad. A tükörbe nézve rettegés fog el a korai öregedéstől. Sportoló vagy, és elmaradnak a várva várt eredmények, mert nem sikerül megfelelően regenerálódnod.

Akkor neked való a C-vitamin, amely csipkebogyó bioflavonoiddal van felturbózva. Természetesen folyamatos felszívódású ez a készítmény, minden milligrammja biztosan hasznosul.

Napi 1 tabletta és ellenálló leszel.

 

 

 

 

Amikor levert vagy és fáradt. A mindennapos stressz elhatalmasodik rajtad, úgy érzed már nem bírod cérnával. Ráadásul reménytelenül hullik a hajad. Étvágytalan vagy. Szeretnél jobb bőrben lenni. Képtelen vagy testsúlyodat gyarapítani.

Akkor alkalmazz B vitamin komplexet.

Napi egy tabletta és elszáll a gond.

 

 

Amikor a passzív, vagy aktív dohányzás, a gyógyszerszedés, az egészségtelen táplálkozás gyengít le. Ha az oxidatív anyagok állandóan támadják a szervezetedet.

Akkor alkalmazz E vitamint.

Naponta 1 kapszula és feljavulsz.

Amikor már csak a bőr alatti víz eltüntetése hiányzik az ideális fizikum eléréséhez. Ha kidolgozott, szálkás izmokra vágysz. Esetleg minél gyorsabban kell leadnod pár dekát, hogy beférj a súlycsoportodba.

Akkor alkalmazz természetes vízhajtókat.

Napi 1 tabletta eltünteti a felesleges vizet a bőr alól.

 

Amikor naponta bombázod testedet olyan anyagokkal, amelyek oldják benned a kalciumot. Ha eljön az idő, amikor fenyeget a csontritkulás. Egészséges csontokra, fogakra vágysz. Ha túl gyakran görcsölnek be az izmaid.

Akkor alkalmazz Calcium-Magnézium formulát.

Napi adagja megszilárdít.

 

Amikor mindenképpen le kell fogynod. És ezzel együtt redukálnod a szív és érrendszeri problémák kockázatát. Használj halolaj kapszulát!

Alkalmazz Omega-3-at.

Napi 3x1 kapszula biztosítja számodra az egészséget.

Amikor több energiára van szükséged, mert a stressz kikészít. Ha javítani akarod ellenálló képességedet és fizikális és szellemi erődet.

Akkor alkalmazz Ginsenget.

Napi egy-két kapszulától erőre kapsz.

 

Amikor biztosan tudod, hogy a májad nagy igénybevételnek van kitéve. És szeretnéd megvédeni ezt a méregtelenítő központot.

Akkor alkalmazz májvédő esszenciát.

Amikor lankadó teljesítményed elkedvetlenít. Ha több tesztoszteronra vágysz, hogy férfiasabb és erősebb legyél. Mindezt úgy, hogy közbe ne legyenek bőrödön hatalmas pattanások és a hajhullást is elkerüld.

Akkor alkalmazz természetes tesztoszteron serkentőket.

Napi pár kapszula és bika leszel.

 

Ez a hevenyészett felsorolás nem részletezi pontosan, hogy a fent említett esszenciák mi mindenre jók és milyen összetevőkből állnak. Csak nagy vonalakban mutat rá arra, miért érdemes használni őket.

Ne felejtsd el!

Ezentúl, nem csak a testépítőknek kell sziget. Hanem neked is.

Ha élni akarsz.

Válassz példaképnek egy testépítőt.

Akár Eddie Abbew-t.

Megérdemli.

És meg tudod védeni magad.

 

 

 

vissza a címoldalra