PowerKing

 

 

450+280+400=1130

Persze. Ezek csak számok. De, ha utánuk tesszük a kilogramm jelzésének két betűjét, akkor már értékmérőként szolgálnak egy teljesítmény igazolására. Aki tudja, mit jelent a guggolás, fekvenyomás, felhúzás, az tisztában van a számokhoz tartozó teljesítmény értékével. És azzal is, hogy Árvai István egy másik dimenzió az Erő Univerzumában.

Hogyan telnek manapság egy többszörös erőemelő világbajnok és világcsúcstartó napjai?

Dolgozom a saját kis cégemben és terelgetem a két nagy fiamat (13 és 15 évesek) Heti 2-4 alkalommal edzem jelenleg.

Idézzük fel az olvasók kedvéért a legkiemelkedőbb versenyeredményeidet!

1994-ben Erőemelő Junior Magyar Bajnok voltam.1995-ben Junior Európa Bajnokságot nyertem. 2001-ben világbajnoki bronzérmet szereztem az OPEN kategóriában. 2002-ben már második lettem. 2003-ban értem a csúcsra, sikerült megszereznem az aranyérmet az IPF Erőemelő Világbajnokságon. 2004-ben megvédtem a címemet és az Erőemelő Európa Bajnokságon is első lettem. Még ugyanebben az évben elindultam a profi (WPO) EB-n és meg is nyertem. 2005-ben részt vettem az Arnold Classic profi erőemelő mezőnyében, ahol negyedik lettem.

Mennyi volt e legtöbb, amit valaha elértél összetettben versenyen?

Az IPF szövetségnél, a dél-afrikai Világbajnokságon 2004-ben 1082,5 kg-os összteljesítménnyel nyertem. 410-et guggoltam, 275-öt nyomtam fekve és 397,5 kg-ot húztam fel.

Ha jól tudom ez az összteljesítmény világcsúcs volt és a felhúzó világrekordodat azóta sem sikerült senkinek megdönteni?

Igen, ez így van. Az International Powerlifting Federation mezőnyében még én vagyok a világcsúcstartó felhúzásban.

Gondolom a profiban már ezt az eredményt is túlszárnyaltad…

Igen, WPC versenyen már sikerült 1130-at „csinálnom” összetettben.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat eddigi pályafutásod során?

A VB arany Dániában! Amikor nekem szólt a himnusz és fönt álltam a dobogó legfelső fokán. Talán az volt a sport pályafutásom egyik legemlékezetesebb pillanata.

Úgy emlékszem nem kis küzdelemvolt. Óriási csatát vívtál az ukrán Papazovval és végül te kerekedtél felül.

Igen, így volt. A mindennél is többet kellett beleadnom, hogy legyőzzem Papazovot. De mindenáron Erőemelő Világbajnok akartam lenni és a végén én állhattam a dobogó legfelső fokára. Gyakran eszembe jutnak azok a pillanatok. Nem jól indult pedig, mert a bírók elvették az első guggolásomat. Aztán a másodikat is… Harmadiknál tetettem még rá tíz kilót és a 390 már jól sikerült. De a Papazov 400-at guggolt. Sőt fekvenyomásban is 7, 5 kilóval jobb volt. Jött a felhúzás, amiben tíz kilóval nagyobb súlyon kezdtem. Próbált utánam jönni, de én végül is 17, 5 kilót rávertem és az elég volt, hogy beérjem összetettben és mivel a súlyom nekem jobb volt én nyertem. Szerintem nem hitte el, hogy a 372,5 emeltetek 15 kilogrammot és meg tudom húzni a 387, 5-et.

A dolog pikantériája, hogy egy év múlva Dél Afrikában folytatódott kettőtök küzdelme és Papazov nagyon fogadkozott, hogy elhódítja a trófeát...

Igen. De ott már csúnyábban elvertem. Felhúzásban 37, 5 kilogrammal csináltam többet, összetettben 17, 5 kilót.

Tulajdonképpen hogyan is kezdődött a te erőemelő pályafutásod?

15 éves koromban kezdtem a súlyzós edzést. Igazából testépítő szerettem volna lenni mivel 15 évesen csupán 55 kg voltam és a karom vastagsága majdnem elérte a 27 cm-t. .Mikor már kezdett emberi súlyom lenni, olyan 85-90 kg (20 évesen), úgy döntöttem felkészülök egy testépítő versenyre és egy edzőhöz fordultam segítségért. Odáig csak autodidakta módon készültem. Minden edzői utasítást el is fogadtam, csak a diéta nem tetszett! Akkor mondtam le a bordás hasról. Persze továbbra is folytattam az edzéseket, de már csak hobbiból. A teremben egy srác felfigyelt rám, hogy milyen nagy súlyokkal edzem és megkérdezte nem akarok-e erőemeléssel foglalkozni. Beavatott a részletekbe, majd beszereztem a folyóiratokat és elkezdtem erőemelő programok szerint készülni. Így kezdődött.

Van példaképed?

Az első példaképem Bill Kazmaier volt. Később Ed Coan-t is példaképnek tekintettem. Ugyanúgy, mint neki, számomra is mindig csak a győzelem lebegett a szemem előtt és az egyre nagyobb és nagyobb súlyok legyőzése.

Milyen edzésterv szerint készültél a versenyeidre?

Az alapom mindig ugyan az volt és ma is az.

Hétfő-csütörtök: mell, váll, tricepsz

Kedd-péntek: láb, hát,bicepsz

Szerda: húzás és kiegészítők (amit éppen gyengémnek tartok)

Egyszer, amikor a Rick Petivel beszélgettem, aki szintén kiváló erőemelő, elmesélte, hogy egy ismétléses sorozatokat végeztetek. Tényleg így volt? És működött is?

Nézd meg az eredményeimet és meglátod működött e! De csak a verseny felkészülés végén egyezek. Alapozásnál mindig 2-3 ismétlés a befejezése a fő gyakorlatoknak.

Milyen táplálkozási szempontokat kell betartania egy világbajnoki címre pályázó poweresnek?

Én azt vallom, hogy mindig és mindent lehet enni, ami jólesik. Persze figyelve a bevitt fehérje és szénhidrát mennyiséget. Ma már azonban este hat után csak csipegetek és nem zabálok…

Neked kellett fogyasztanod a kategóriádban való induláshoz?

Igen kellett. Egyszer. Utána rögtön „el is engedtem” a súlyomat. 2001-es évet követően. Akkor jöttek az igazi sikerek.

Mi a véleményed a manapság divatos RAW versenyekről? Neked biztosan jól menne, mert, úgy emlékszem, nem nagyon szoktad meghúzni a bandázst, úgy guggolsz óriásit…

Igen! Ez lesz az igazi erőemelés! Terveim szerint RAW-ban fogok legközelebb versenyezni. Ha nem lesznek komolyabb sérüléseim, akkor itt is világcsúcsokat szeretnék felállítani.

Milyen kikapcsolódást választasz szívesen, hogy kipihend a munka fáradalmait?

Olvasni szeretek és lazítani. Kirándulni a családommal, gyerekeimmel.

Ha álmodból felriadsz arra, hogy a kutyák azt ugatják GUGGOLÁÁÁÁÁS! Vagy azt, hogy PRESSSSSSSS! Akkor mi jut eszedbe hirtelen?

A győzelemre gondolok és a sikeres gyakorlatokra.

Neked mit jelent a DEADLIFT?

Az erőemelést jelenti. AZ IGAZI ERŐEMELÉST!

Köszönjük a beszélgetést!

 

 

vissza a címoldalra