Nyolcadik utas: az élet!

Bodó Imi riport

 

Horror filmeket idézni nem túl bölcs dolog. De mikor a hétköznapi életünk válik horrorisztikussá, kell valami kapaszkodó. Ha beléd költözik az Alien, többször is fel kell állnod a padlóról, hogy cseppjeidből összefolyva vágj át a tűztengeren. Főleg, ha testépítő vagy és a SUPERBODY-ra készülsz.

 

Rendhagyó módon, kezdjük a végén. A legeslegvégén. Hogy vagy MOST?

Köszönöm kérdésed, minden oké, megvagyok, már kipihentem magam.

Talán rajtad kívül nincs még egy olyan testépítő e hazában, aki annyi megpróbáltatás, szenvedés után is vállalta a versenyfelkészülés gyötrelmeit. De lépkedjünk csak lassan vissza az időben! Hogy érezted magad 2011. október 29-én, a SUPERBODY hajnalán?

Viszonylag zavaros és rövidke alvás után (minden verseny előtti éjszakám ilyen) ébredtem, de mindezek ellenére frissnek és tettre-késznek éreztem magam. A szokásos indulás előtti rutin (kelléklista ellenőrzése: kaja, barnító, tusfürdő, testápoló, törlőkendő, póznaci, törölköző) lefoglal valamennyire, de ha mégis megálltam egy pillanatra, akkor belegondoltam: Basszus indulok a SUPERBODY-n! Vártam már a versenyt. Hónapok óta vártam és most itt van. A várakozásnak vége! Eljött a NAGY NAP. Keményen küzdöttem azért, hogy most itt legyek, és reményekkel tele nekivágjak életem egyik nagy kalandjának. Mert ez a SUPERBODY számomra mindenképp egy kaland volt, hiszen egy rendkívül nehéz időszak záróakkordjaként szerepelt az életemben, és ez a záróakkord egy külön kalandként értékelhető. Ezek a gondolatok cikáztak bennem, amik frissességet és a kevés alvás ellenére, érezhető tettrekészséget generáltak.

És, hogy érezted magad október 29-én este, amikor nem aranyérmet, hanem ezüstöt akasztottak a nyakadba? Csalódott voltál?

Nem. Egyáltalán nem voltam csalódott. Először is fáradtan, kicsit elgyötörten, de kimondhatatlanul büszkén és megkönnyebbülten éreztem magam. Többnyire ez járt a fejemben: Sikerült! Túléltem! Sőt! Megcsináltam! És még majdnem győztem is… Egyébként hatalmas harcot vívtam Bereczki Krisztiánnal, akinek ezúton is szeretnék gratulálni a győzelemért.

 

Gondolom, kicsit elengedted magad a verseny után…

A SUPERBODY utáni napot többnyire evéssel és pihenéssel töltöttem. Meg evéssel, vagy ezt mondtam már? Ja meg még kajálgattam is egy kicsit… Most viccen kívül! A verseny utáni első nap egy versenyidényt befejező testépítő számára többnyire az ízek újbóli-felfedezéséről szól. Ilyenkor legtöbbünk (tisztelet a kivételnek) szinte megállás nélkül zabál! Persze aztán egy idő után kénytelenek vagyunk saját magunkat fegyelmezni, mert ha nem, könnyen emésztési gondok, rosszullét lehet a mértéktelen zabálás vége.

Nem volt hétköznapi történet a 2011-es SUPERBODY felkészülésed. Először is: mi késztetett arra, hogy a műtőasztalról felállva elindulj a SUPERBODY-n? Nem gondoltad, hogy túl nagy kockázatot vállalsz?

Hűha, ez nem lesz rövid történet… Kezdeném a második kérdéssel. Az utolsó műtétem után, ami 2011.02.11-én volt, az orvosom azt mondta, hogy ha adok magamnak 6-8 hét gyógyulási időt, akkor utána akár teljes erőbedobással edzhetek, nem tudom elrontani. Ezt ő úgy mondta, hogy ismeri az életmódomat, tisztában van vele, hogy nem átlagos terhelésnek teszem ki testem azon belül is a hasam, nap, mint nap. Úgy voltam vele, hogy ha a doki azt mondja, akkor én hiszek neki, és május végén meg is kezdtem a tréninget. Hétről hétre emeltem a terhelést. Aztán úgy alakult, hogy az egyik szomszédommal (Faragó Péter) közös edzésekbe kezdtünk. Róla azt érdemes tudni, hogy sokkal régebb óta foglalkozik testépítéssel, mint én, így ő egy kicsit más szemléletet is képvisel a sportban. De a gyakorlatban ezt abszolút pozitívumként tudtuk értékelni, és e két "világ" összehozásával, iszonyatosan kemény és hatékony edzéseket produkáltunk. Ő egyébként hosszú évekig edzőként is tevékenykedett. (Ha jól tudom ő volt a Molnár Peti első edzője is.) Szóval szakmailag is, meg fizikálisan is abszolút kiváló partner volt ahhoz, hogy jó edzőtársként hajtsuk egymást.

Egy idő után olyan szintű fejlődést tapasztaltam mind erő, mind izomtömeg tekintetében, hogy elkezdtem azon agyalni, vajon meg tudnék e csinálni egy normál versenyfelkészülést? Aztán tovább gondolkodva az jutott eszembe, milyen ütős story lenne, hogy ha 4 hasi műtét után…

 

Csak nem azt akarod mondani, hogy 4, azaz négy hasi műtét után versenyezni akartál?!

De! Szóval arra gondoltam, hogy négy hasi műtét után komoly műtéti hegekkel kiállnék a SUPERBODY színpadára és megmutatnám a rajongóknak, hogy ITT VAGYOK! Sok mindenen mentem keresztül, sok mindent kellett átélnem és túlélnem, de most eljöttem, hogy megmutassam: mindenhonnan van felállás!

Nem semmi…

Aztán annyit járt ez a fejemben, hogy a végén azon kaptam magam, hogy diétázom, és napi 2 órát kardiózom. Először a feleségem szülinapjára kezdtem összekapni magamat, mert a műtét utáni pihenőt nem igazán diétás falatozással töltöttem. De amikor már csak 5 hét volt addig a bizonyos szülinapig, akkor bekeményítettem és elkezdtem úgy diétázni, mintha versenyre készülnék. Mindent precízen kiszámolva, kompromisszumok nélkül. Úgy voltam vele, hogy 5 hetet ki kell bírnom. Elvégre versenyző lennék vagy mi. Ekkor még a SUPERBODY gondolata álom volt csak. Aztán ez alatt az 5 hét alatt olyat változtam a kemény edzések, és a következetes diéta hatására, hogy ez motivált arra, hogy a nyár további részében is diétázzak.

Szóval, mintegy varázsütésre, beindult a gépezet!

Pontosan. Aztán kisebb nagyobb megszakításokkal, végigdiétáztam a nyarat, de ami a diétánál is szigorúbb volt, az, az aerob tréning. Ennek mennyiségét hétről hétre emeltem, elkezdtem kerékpárral járni munkába, túrázgattam is. Emellett az edzőteremben is rendszeresen kocogtam, vagy tekertem valamelyik gépen. A nyár elején még a squash is képbe került, mint rendszeres kiegészítő sport, de amikor komolyra fordult a versenyfelkészülés, akkor ezt dobnom kellett, mert a könyököm kezdett érzékeny lenni, ami nem jön jól ebben az időszakban. Szóval eljutottam oda, hogy a kerékpárral járás meg az edzőtermi aerob tréning összmennyisége elérte a napi 2 órás szintet. Ez elég gyorsan pucolta a formámat és a nyár vége felé már másra sem tudtam gondolni, mint a SUPERBODY-ra. Minden adott volt, hiszen tudtam, hogy Dani most nem készül, így sokat tudna segíteni. Az orvos szerint már teljesen jól voltam, én meg már hatalmas bizonyítási vágyban égtem, hiszen az utóbb időkben szinte csak rossz híreket lehetett rólam hallani: a Bodó Imi kórházban van, a Bodó Imit megint megműtötték, a Bodó Imi most műtétre készül stb. Szerettem volna egy olyan hírt, ami valami pozitívumról szól. Például, hogy a Bodó Imi remek formában van és indul az év legnagyobb versenyén a SUPERBODY-n. Ezek a gondolatok és történések vezettek oda, hogy a feleségemmel megegyeztünk augusztus végén, hogy folytatom a kemény edzéseket a diétával megtámogatva, mert igenis, ELINDULOK A 2011-ES SUPERBODY-n!

Egyébként mindenben kikéred a feleséged véleményét?

Természetesen. Egy ilyen felkészülés kihat a közvetlen környezetemre is, főleg azokra, akikkel együtt élek, ezért nekik is bizonyos áldozatokkal jár, ha én versenyre készülök. De most is, mint eddig bármikor, nagyon ügyesen és szerető feleség módjára állt helyt mellettem!

 

Bizony. Egy testépítő versenyre való felkészülés, igen komoly áldozatokkal jár. Most avass be bennünket abba a horror szintű betegségbe, ami szerette volna elvenni a kedvedet a testépítő versenyzéstől!

Huhh. Hát igen! Életem egyik legmeghatározóbb kalandja volt az biztos! Mivel már több fórumon illetve BBTV adásban is elmondtam a végtelennek tűnő kálváriámat, ezért megpróbálom rövidre fogni.

A történet most is a SUPERBODY-val kezdődik, amikor is az őszi verseny után 1 nappal arra lettem figyelmes, hogy a kelleténél sokkal jobban el vagyok gyengülve, és hogy tompa fájdalmat érzek az oldalamnál. Aztán kalandosabbnál kalandosabb módon, hülyébbnél hülyébb kérdésekkel kísérve vizsgálgattak körülbelül 1 hétig, mire rájöttek, hogy már x ideje vakbélgyulladásom van. Mint később kiderült perforálódott is. Speciális sajátosságomból kifolyólag a gyulladt vakbél nekem nem előre, hanem hátra lógott (így nem tudta irritálni a hashártyát), és ezért nem éreztem jelentősebb fájdalmat csak akkor, amikor a gyulladtsági szint már nagyon komoly volt. Ebből kifolyólag 2009.11.06-án megműtöttek perforált vakbélgyulladás miatt. Aztán nem úgy alakult valami a műtét során, vagy túl sokáig volt bennem a gyulladás, már pontosan nem tudom (vagy nem is lett egyértelműen elmondva) a lényeg, hogy 5 nap múlva ismét szükség volt egy műtétre, mert az állapotom rohamosan elkezdett romlani. Így pár nap alatt 2-szer is sikerült életveszélyes állapotba kerülnöm. Mondjuk az elsőt nem éreztem komolynak (persze ettől még lehetett az, hiszen ezt mondták), de a másodiknál addigi életem legkomolyabb fájdalmait kellett átélnem. Mindezek ellenére 2 hét után hazamehettem a kórházból, és megkezdődhetett a felépülésem. Itt meg kell, hogy említsem, hogy már a kórházban el kezdtem szedni bizonyos táplálék kiegészítőket, ugyanis szerencsére a kezelőorvosom is sportol rendszeresen és ő is használ táplálék kiegészítőket.

Végre egy komoly, felvilágosult doki!

Tehát a Glutamint és a megemelt dózisú C vitamint orvosi utasításra kezdtem el szedni még a kórházban. Ebben nem minden kollégája támogatott, de nekem nem volt ellenemre az ötlet. Miután hazatértem a kórházból, szépen, lassan, de biztosan elkezdtem visszaszedni valamit, abból 22 kg-ból amit elvesztettem a műtétek alatt/után.

22 kiló mínusszal, nem lehetett szívderítő látvány a tükör…

Hát nem. Mindennél fontosabb volt, hogy gyógyulgattam, pihengettem és kajálgattam. De sajnos nem volt teljes a felépülés öröme. Mert annak ellenére, hogy jó ideig egy speciálisabb diétán voltam, ami ilyen műtétek után segít a belek regenerálódásában, és ebből jó pár dolgot meg is tartottam, amiket a mai napig alkalmazok az étkezéseim során, mégis voltak komoly emésztési gondjaim. Havonta egyszer olyan hasi görcsök gyötörtek, hogy ebből párszor az ügyeleten kötöttem ki. Aztán ez addig romlott, hogy a végén egy bélcsavarodás következtében ismét a kórházba kerültem és egy újabb műtét hajtottak végre rajtam. Nyilván próbáltam beszélni az orvosokkal, hogy miként lehetne elkerülni a műtétet, tekintve, hogy az edzéseket már 3 hónapja újrakezdtem és végre már kezdtem egészen magamra találni. De sajnos ilyen opció nem volt a lehetőségek között, hogy nem műtenek meg, tehát 7 hónapra a legutóbbi műtét után (2010.07.01-én) ismét kés alá kellett feküdjek.

 

Vakbélgyulladás után bélcsavarodás. Tényleg horror…

A felépülés innen már viszonylag könnyen, szinte rutinból ment. Mintha valahogy a testem gyorsabban regenerálódott volna, mint az előzőekben, pedig ugyanúgy vágtak fel középen a hasamnál, mint az előző, időrendben a második műtétemnél. Elképzelhető, hogy az izommemóriához hasonlóan a szervezetnek gyógyulási memóriája is van. Tehát ugyanazon vagy hasonló betegségből x-edszerre, rövidebb idő alatt gyógyul ki a szervezet, mint a legelső esetén. Mindenesetre ezen a területen igen nagy rutinra tettem szert, hiszen 7 hónap múlva egy újabb műtét következett. Ez mondjuk már nem életmentő operáció volt, hanem egy egyszerű sérvműtét. A sok vagdosás következtében meggyengült a hasizmaim között lévő faszcia (izompólya), és a terhelés hatására át is szakadt a vékony hártya egy igen látványos kitüremkedést hagyva maga után. Ez a dudor aztán hétről hétre csak nőtt, ahogy egyre tágabb lett az úgynevezett "sérvkapu". Ráadásul, ha hasra feszítettem, akkor akárcsak az Alien filmekben nekem is belülről kifelé púpozódott a hasam. Tiszta horror volt, de egyébként egyáltalán nem fájt. Aztán ezt is megműtötték 2011.02.11-én, és innen indítottam a felépülést, majd a felkészülést a 2011-es SUPERBODY-ra.

Igen, emlékszem arra az Alien-es BB TV adásra, ami tényleg csak erős idegzetűek számára volt látható. Egyébként, előtte is voltak egészségügyi problémáid? Én a vádli gondjaidra emlékszem.

A vádli problémám sajnos most is fennáll, de azt gondolom, hogy ez kispista, ahhoz a kabaréhoz képest, ami a hasammal történt az alatt a 1,5 év alatt. Tulajdonképpen 2009-ig nem nagyon voltam beteg. Évente, két évente esetleg egy komolyabb megfázás, de semmi vészes. A vádli gondok meg egyszerű visszér, meg valami idegi alapú, alagút szindróma minek következtében ronda és vékony a lábszáram, de ígérem, hogy a jövőben erre is lesz gondom, mert tisztában vagyok vele, hogy nem túl esztétikus, csak valahogy nem akaródzik mostanában kórház környékére menni...

 

Ez érthető! Számomra az a legérdekesebb az egész történetedben, hogy a testépítők népes táborában pont te voltál az, aki már idejekorán felismerte a versenyzésben rejlő veszélyeket. Óva intettél mindenkit a felhúzástól, az indokolatlanul nagy súlyok használatától Mégis neked kellett leginkább harcolni a betegségekkel…

Annak ellenére, hogy tudatos sportolónak tartom magam, aki legtöbbször igyekszik megfontoltan és fegyelmezetten viselkedni, velem is előfordul néha, hogy elragad a hév. És olyankor hallgatva az állati ösztönökre, nekiesek egy-egy nagyobb súlynak. Belemegyek meggondolatlan erőfitogtatásba, legyen szó egy hátedzés utáni felhúzó versenyről, egy szkanderről, vagy akár egy 15-ös squash meccsről. Aztán utána lehet bánkódni, hogy jaj, itt fáj, jaj, ott fáj, miért nem hallgattam az eszemre, most ki kell hagyjak 1-2 napot stb. Persze remekül adok tanácsot nap mint nap a boltban is, hogy kerüljük az ilyen helyzeteket, és legyünk körültekintőek. Amikor az edzőtárs elkezd spanolni, hogy á, ennyivel már úgy sem megy, a másik fekvenyomó haver meg, hogy hiába nagy a karod, szkanderben úgy is lenyomlak. Abban a pillanatban jó ötletnek tűnik itt is megpróbálni helytállni, aztán, ha emiatt kialakul egy kisebb sérülés, akkor meg jöhet a sírás. Be kell vallani, én sem vagyok szent, én is követek el néha hibát.

Beszéljünk a SUPERBODY felkészülés részleteiről. Ilyen előzmények után nyilván nem volt egyszerű a programod. Miben volt a 2011-es felkészülésed más, mint a korábbiak?

Heti 6-8 alkalom súlyzós edzés volt kiegészítve 5x3 aerob tréninggel. Az edzésnapok többnyire úgy néztek ki, hogy reggel 9-10:30-ig következett a főbb izomcsoport edzése, majd 13:55-14:30 kerékpárral betekertem dolgozni. 20:00-20:35-ig kerékpárral haza, majd onnan ismét az edzőterem és egy kis kiegészítő izomcsoport edzése, 50 perc futópaddal megtámogatva. Néha a délutáni aerob lement a délelőtti edzés után, illetve ha egy nap csak egyszer mentem le a konditerembe, akkor reggel kizárólag aerob tréning, majd a kerékpárral munkába-menés, majd este a súlyzós edzés. Ösztönösen váltogattam, nem volt kőbevésett edzéstervem. Általában 2 hétre előre terveztem meg a munkát. Egy idő után a pózolás is, mint rendszeres edzés képbe került, hiszen az sosem elég egy testépítő versenyzőnek gyakorolni.

Na de hogyan edzetted a hasadat, amin több vágás volt, mint a Dobos tortán?!

A hasam és a lábam edzése is elég különleges volt Előbbit, igen óvatosan próbáltam edzeni, aztán ahogy éreztem, hogy nem fáj, úgy folyamatosan növeltem a terhelést. Sajnos egy minimális probléma hasi tájékon végigkísért a felkészülésemen az utolsó 2 hétig. Ott megszűnt a panasz, majd az utolsó verseny után előjött, és ha csak minimálisan is, de azért azóta is, picit érzem. (Az orvos szerint ez normális). A lábamnál meg az volt az érdekes, hogy úgy igazán nem tudtam megedzeni 2009 novemberétől, mert éppen mindig felgyógyulóban, vagy műtétre készülve edzettem, és így csak egy kis lábnyújtás/hajlítás meg kitörés volt combra, ami teljes értékű edzésnek nem nevezhető. De 2011 májusától, amikor először tudtam leguggolni anélkül, hogy ne féljek, hogy szétreped a hasam, nagyon keményen elkezdtem lábazni. Nem is mindig vártuk ki az egy hetet, volt, hogy 4 nap után megint nekiálltunk jó nagy guggoló sorozatokkal bombázni a combokat. Itt megint csak komoly szerepe volt az edzőtársamnak, akivel mindenben, de leginkább lábban versenyeztünk a terem "combkirálya" címéért! Ezt a címet végül is a nyár végén kemény munkát követően elhódítottam tőle.

És a kajában milyen elveket követtél?

Diétában is volt változás, hiszen két versenyfelkészülés sosem egyforma. Nálam ráadásul jelentősen módosultak bizonyos feltételek az emésztésemet illetően. Lényegében kevés szénhidrátot, irdatlan sok zöldséget, és közepes mennyiségű húst,halat ettem. Emiatt viszonylag sok protein por, 100% WHEY ISOLATE, majd ZERO CARB/FAT ISOBEST, illetve végig ÜBERMILK alkotta a diétám gerincét. Aztán, ahogy közeledett a verseny, és én is egyre jobban úgy éreztem, bírom én ezt a húsemésztést, (ez eleinte gondot okozott) lekorlátoztam a napi proteinpor bevitelemet 2 alkalomra, a többit hagyományos fehérjeforrásokból illetve aminosavakból oldottam meg. Leginkább a BCAA Xpress, L-Glutamin volt számomra a legmegfelelőbb. Ami még különleges lehet, hogy próbáltam nem együtt enni a szénhidrátot a hússal. Illetve köretként egyáltalán nem ettem rizst, csak zöldséget fogyasztottam a hús mellé. Szénhidrátként főleg zabpelyhet ettem kása formájában, azt is főleg edzés előtt. Gyakorlatilag a napi szénhidrátom egy zabkásából, edzés előtt SUPERCARB SLOW-ból, edzés után SUPERCAB FAST-ből, majd később VITARGO-ból állt. Ezeknek a mennyisége folyamatosan változott.

Ha valaki, akkor te tudsz legtöbbet a táplálék kiegészítőkről, hiszen van egy táplálék kiegészítő boltod, a BODÓ SPORT DUNAHÁZ, ahol aktív testépítő versenyzőként adsz tanácsot a sportolóknak, alakformálóknak.

A munka annyiban összetett, hogy el kell tudnom vonatkoztatni attól, hogy én ki vagyok, mi vagyok, illetve, hogy az én életem hány %-át teszi ki a testépítés, mennyire fontos ez nekem stb. Nem biztos, hogy mindenkit érdekel olyan szinten ez a dolog, mint engem. És ezt tiszteletben kell tartanom. Nem vehetek rá mindenkit, hogy 0-24-ben csak egészséges és tápláló ételeket fogyasszon, eddzen minél többet, és legyen minimum 50-es karja. A vásárlóim jó része nem ezért csinálja. Vannak, akik szomjaznak a tudásra, és hasonlóan lelkesek, mint én. Ők szívesen veszik, ha információkkal bombázom őket, és többnyire végig is hallgatnak. Vannak olyan típusú emberek, akik feszélyezve érzik magukat, ha túl sokat beszélek, egyszerűen sok nekik az infó. Vannak olyanok is, akiket meg az riaszt meg, hogy mennyi mindent kell megtennünk azért, hogy eredményesek legyünk. Nem biztos, hogy egy turmix elfogyasztása, edzés után elegendő... Tehát meg kell tudnom állapítani, hogy az előttem álló ember igényli-e a magasabb szintű kiszolgálást, vagy csak adjam, amit kér, és engedjem tovább, még akkor is, ha érzem rajta, hogy elég keveset tud ahhoz, hogy elérje a céljait. Szóval ilyen szempontból érdekes és összetett is a munkám, de imádom csinálni! Ezért mindenkit szeretettel várok, ha a minőségi tápkieg mellé szakszerű tanácsadásra is szükség van.

Mik a tapasztalataid, milyen hibákat követnek el a kezdő és haladó tápkieg vásárlók?

A kezdők általában túl sokáig akarják beosztani a kis kiszerelést, a haladók bizonyos esetekben meg túl kevés időre osztják be a nagy kiszerelést… Például rendszeres jelenség, hogy egy magát is kezdőnek beállító vásárló a szívéhez kap, hogy ha azt mondom neki, hogy az általa kiválasztott 6000 Ft-os doboz fehérje 10-12 napra elegendő, vagy az 1200g-os Volumass 35 a maga 6470 Ft-os árával napi 2 adag fogyasztása esetén kevesebb mint 1 hét alatt elfogy. Ráadásul a 2 adag még nem is olyan borzasztó sok. A másik csoport a túl sok mindent egyszerre szedő és nagy adagokban fogyasztó emberekből áll. Ezek az emberek bele esnek abba a hibába, hogy mindent szednek egyszerre, amire egy cég rásüti, hogy nélkülözhetetlen az izomnövekedéshez. Ezen kívül, ha olvasnak 1-1 fórumon versenyző testépítők tápkieg használatáról, akkor onnantól automatikusan ráállnak azokra az adagokra, amit ott látnak. Ebből születnek az 50-60g Glutamin/nap 4-5g C-Vitamin/nap 200g tejsavófehérje/napos adagolások. Bajuk ugyan nem lesz belőle, de ha azt nézzük, hogy nem profitálnak annyival többet, mint amennyivel többet költenek, akkor hibának számít. Következetes kajálással és kemény edzésekkel hosszútávon sokkal komolyabb eredményekre lehet számítani, mintha egy pár hónapig esztelenül tolunk mindent mindennel, nagy adagokban, aztán csalódottan, egy csomó pénzt elköltve abbahagyjuk az egészet.

A balsors ennyi csapása után, obligát a kérdés: mi jöhet még? De ez így túl sötéten hangzik, inkább fogalmazzunk úgy, hogy mire készülsz a közeljövőben? Milyen terveid vannak?

Nincsenek túl nagy ambícióim a versenyzést illetően. Játék világbajnokságokon nem akarok részt venni, csak azért, hogy én is elmondhassam testépítő világbajnok vagyok! Pedig milyen jól hangzik… Manapság már gombamód szaporodnak a különböző szervezetek, már annyi van belőlük, hogy szinte nyomon se lehet követni. Ezért van az, hogy léteznek olyan "világbajnokságok" ahol kategóriánként 2-3 versenyző küzd a címért… Akkor inkább elindulok a minden évben nagyon színvonalasan megrendezett SUPERBODY-n, ami a mezőnyt/szervezést tekintve simán felvehetné a versenyt 1-2 "világbajnoksággal". Ráadásul még utaznom sem kell. Viccet félre téve nekem a SUPERBODY az, ami motiváló tényezőt jelent versenyzés szinten. Azt hiszem, bátran ki lehet jelenteni, hogy az összes olyan magyar testépítő, akinek van keresni valója a sportban az már indult (vagy indulni fog) SUPERBODY-n. Az összes nagy név tiszteletét tette már az SB színpadán, hiszen évről évre el lehet mondani, hogy mind a mezőnyt, mind a díjazást tekintve az egyik legszínvonalasabb magyar verseny a testépítés-fitnesz sportban. Nem lehetetlen, hogy elindulok egyszer egy WABBA vagy egy NAC VB-n, (ezek a szervezetek azok, amik az IFBB-n kívül még sokak által elismert szervezetek), de erre most nem sok esélyt látok. A SUPERBODY viszont sanszos...

 

És mi lesz, ha megint elkap valami nyavaja?

Bízom benne, hogy a "nyavalyák" elkerülnek ezentúl! Ezt a visszeres dolgot kéne még rendbe raknom, aztán enyém a világ!

Ember feletti teljesítmény, amit véghezvittél.

Lehet, de nagy szerencsém volt, hogy olyan sokan álltak mellettem, akikre végig számíthattam. A lista igen hosszú, és senkit sem szeretnék kihagyni belőle. Bár a testépítés egyéni sport, egyedül vagyok a színpadon, egyedül veszem át a díjakat, de a felkészülésemet, mint mindenkiét egy csomóan végigkísérik, és ki-ki a maga módján segít.

Azért próbáljuk meg felsorolni kik segítettek leginkább!

A sort azzal az emberrel kezdeném, aki a legközelebb áll hozzám, és ő nem más, mint a feleségem: Dóri. Ugye ő végig asszisztálta a kórházas story-jaimat, napi 2-szer 3-4 órákat volt bent nálam. Munkát mindent félredobott, csakhogy ápolni tudjon. Szóval nem repesett az örömtől, amikor nyáron elkezdtem neki pedzegetni, hogy elinduljak ősszel a SUPERBOY-n, hiszen féltett. Gyakorlatilag alig épültem föl az utolsó műtétemből, szinte máris belevetettem magam a munkába. De mindezek ellenére látta, hogy ez milyen fontos nekem, és végig támogatott. A következő, akit feltétlenül meg kell említenem az a legjobb barátom: Tóth Dani. Az ő szakmai támogatása, mind az edzésben, táplálkozásban, pózolásban nagyon sokat jelentett. Nem egyszer bent maradt velem a munkája után (este 11 után) egy kis pózolásra vagy egy kis szakmai diskurzusra. A versenyeimen is segített, végig ott volt mellettem barátként is meg edzőként is. Ezúton is köszönöm neki a támogatást. Az edzőtársamat Petit már említettem párszor. Neki abban volt nagy szerepe, hogy megadja azt a löketet, ami ahhoz kellett, hogy ismét merjek keményen edzeni. Gyakorlatilag egymást hajszoltuk bele a kemény gyakorlatokba, s így nálam ez a lendület még akkor is megvolt, amikor ő már aktívan nem tudott velem edzeni. Meg kell, hogy említsem még az orvosomat is, aki a műtéteimet végezte, és mivel szerencsémre a táplálkozásban is igen otthonosan mozog, gyakorlatilag alapjaiban változtatta meg a szemléletemet a tudatos az étkezés terén. Vele szinte már-már baráti viszony alakult ki, ami jóval túlhaladta az orvos és betege kapcsolatát. Igen sokat köszönhetek neki is. Van még egy olyan ember, aki mindössze egyetlen egy mondattal járult hozzá a felkészülésemhez: "Imike a múltból nem lehet meg élni...." Ez a mondat 2009-ben hangzott el a szájából, és azóta is ott csöng a fülemben, ha esetleg fáradtságra hivatkozva be akarnám fejezni az edzést. És akkor rátolok még két extra sorozatot. Néha 1-1 mondatnak, 1-1 biztató szónak is nagyon nagy hatása lehet. Éppen ezért köszönet jár még azoknak is, akik ott voltak a versenyeken és szurkoltak értem. Nagyon jól esett hallani, ahogy biztattak a versenyeken, ezek olyan lökést adnak, amit csak az tud, aki márt állt a színpadon.

 És természetesen a Scitec Nutrition egész éves támogatásáért is hatalmas köszönet, ami nem csak tápkieg támogatásban nyilvánult meg. 2009-ben ismerkedtem meg Szász Mátéval (Molecool), akivel , nem egyszer felvettem a kapcsolatot, ha valami olyan kérdésem volt, ami az én tudásomat már meghaladta.... Biológusként ő igen sokat tudott hozzátenni egy-egy mondatával azokhoz az információkhoz, amikre alkalomadtán szükségem volt. Sokat köszönhetek még Kovács Iminek, aki a közvetlen kapcsolattartó volt köztem és a cég között, illetve Drugs Bunny-nak, aki rendszeresen érdeklődött felőlem a kórházas történések idején. Akiket még fontos megemlítenem azok, az emberek, akik nem közvetlenül ebben a felkészülésben segítettek, de nélkülük nagy valószínűséggel nem tartanék itt. Gondolok itt most Lantos Johnny-ra, aki 2004-2007-ig segített rengeteget. Örök hála ezért neki. Szüleimre, édesanyámra, régebbi edzőtársakra, barátokra. Ezeket a részleteket soha nem szabad elfelejteni, hiszen egyik-másik nélkül lehet, hogy teljesen másként alakult volna az életem.

Mi jut eszedbe erről a szóról: hűség?

Hogy e szó hallatán mi jut eszembe? Hinni valakiben, vagy valamiben. Hinni egy emberben, egy eszmében, egy sportban. Akár egy táplálék kiegészítőben. Hinni benne, és kitartani mellette. Szeretni akkor is, ha nehéz, ha fáj. De persze akkor is, ha jó és boldoggá tesz!

Köszönjük a beszélgetést!

 

 

 

 

vissza a címoldalra