IZOMSULI

Vörös Zoltán profi testépítővel

 

 

Pózba vésve

 

Azt hiszem, hogy még mindig a legtöbben azért tekintenek viszolyogva a testépítőkre, mert nem igazán értik meg, a színpadi pózolás lényegét. Sokáig én is így voltam vele. Maga a pózolás szó is idegenkedéssel töltött el. Pózolni: vagyis többnek látszani, mint amilyen vagy. Nem tetszett. Egészen addig éreztem így, amíg meg nem érintett egy igazi testépítő szabadon választott gyakorlatának katartikus élménye.

Ennek jegyében olvassuk az alábbi tanítást. Oktatónk nem más, mint Vörös Zoltán profi testépítő.

 

 

Tudunk olyan testépítőkről, akik imádják a testépítés azon részét, ami az edzőteremben és mondjuk az étkezőben zajlik. Ugyanakkor a színpadi szereplésért nem rajonganak. Ha jól tudom Bertil Fox sem szeretett pózolni. Te, hogy vagy ezzel Zoli?

 

Én nagyon szeretem a szereplés minden formáját. Szívesen és élvezettel pózolok a színpadon. Egyáltalán nem vagyok görcsös, sem feszült. A jól elvégzett munka eredményeként léphetek a világot jelentő deszkákra.

 

Hogyan történik nálad egy szabad kűr összeállítása?

 

Van egy koreográfus barátom, aki segít nekem a zene kiválasztásában, összevágásában. Vele és az edzőmmel közösen hozzuk létre a versenyen bemutatott szabadon választott gyakorlatomat.

 

A zene kiválasztásakor benned fogan meg a gondolat, hogy erre lenne jó pózolni?

 

Nem annyira…Inkább rábízom magam a koreográfus barátomra. Ő egy hatvankilós srác, aki életében nem foglalkozott testépítéssel. Sőt szerintem én vagyok az első body builder, akit ismer. Mégis, tökéletes érzékkel tudja, hogy nekem mire van szükségem, hozzám mi passzol. Mikor felkerestem és elmondtam neki a szándékaimat, bólintott és két nap múlva hozta az anyagot. Tökéletes volt az összeállítás. Nagyon szeretek vele dolgozni. Igazi maximalista. Hihetetlenül jól tud „bánni” a 120-130 kilós mozdulataimmal. Gyakorlás közben néha a sírás kerülget, mikor addig próbálunk, ameddig minden pontosan a helyére kerül. Nagyon komoly leszúrást kapok, ha nem úgy áll az ujjpercem, ahogyan kell.

 

Akkor ez egy nagyon komoly és precíz felkészülés. De meg is van az eredménye, mert téged úgy tartanak számon, mint a legjobban pózoló testépítők egyikét! Eddigi profi fellépéseiden is óriási sikert arattál a kűrjeiddel.

 

Igen, valóban jól sikerültek ezek a szabad pózok és a nézők nagyon díjazták. Főleg, amikor némi improvizációt is bedobtam.

 

Ebbe a precízen kidolgozott gyakorlatba bemertél iktatni némi rögtönzést?

 

Kiegészítettem inkább ezzel a gyakorlatomat. Ráérzek, hogy hogyan kell felvenni a kontaktust a közönséggel, és jól időzítve tudom fokozni a színpadi hatást. Nagyon be tudok indulni. Ilyenkor aztán mindent kiadok magamból. És a nézők ezt szeretik. Nagyon átjön a hangulat és én is nagyon élvezem. Kitombolom magam. Gondolj csak bele! Ezek azok a pillanatok egy testépítő életében, amikor megtérül a befektetett munka. Amikor úgy érzi, hogy ezért a pár percért érdemes volt küzdeni, átélni a sok gyötrelmet, amit a felkészülés kívánt. Én ekkor vagyok a legboldogabb, főleg, ha érzem, hogy kivívtam a közönség rokonszenvét.

 

Verseny előtt mennyivel kezded el gyakorolni a pózolást?

 

Legalább egy hónappal. Olyankor végigmegyek a kötelező pózokon, javítok ezt azt. Kikérem Lauter Victor véleményét, aki szintén sokat segít.

 

Van-e valami speciális trükköd a tökéletes színpadi szín kialakítását illetően?

 

Semmi olyan, amit más ne tudna. Általában nagyon jó színem szokott lenni a versenyeken. A Laci tökéletesen érti ezt a barnító krémezést. Egy kicsit alá szoktam szoláriumozni. De nem muszáj, csak akkor vastagabban kell kenni.

 

Ki az a testépítő, akit a legjobb pózolónak tartasz?

 

Ezen a válaszon egyáltalán nem kell gondolkodnom, annyira egyértelmű. Vince Taylor!

 

Érdekes, én is őt mondtam volna.

 

Azért mert nem lehet más! Vince Taylor a testépítés legjobb pózolója. Igazi showman, akinek a produkciója még azokat is lenyűgözi, akik nem rajonganak a body buildingért. Lehet-e felejteni az 1992-es Mr. Olympián bemutatott szabadon választott gyakorlatát? Amikor egyik szemén kötéssel lépett színpadra és robotmozgással sokkolta a nagyérdeműt? Azt az előadást nehéz überelni…

 

Legfeljebb Áfra Ákosnak sikerült a 2007-es SUPERBODY-n, amikor tüllszoknyában brillírozott a Hattyú halálát lejtve. Vagy Guldi bemutatója…

 

Igen, az is emlékezetes marad bizonyára. Én úgy gondolom, hogy kell a show a testépítés világába. Színesebbé, látványosabbá tesszük a sportágunkat. Jó az edzés is, én igazán élvezem. Embert próbáló feladat a diétázás. És a hab a tortán, a szabad póz.

 

Van egy szám, amit, ha meghallok, azonnal az ugrik be, hogy a Vörös Zoli milyen jó kűrt tudna erre csinálni. És ettől a gondolattól nem tudok szabadulni. Látom magam előtt a taktusokra mozduló izmokat, a pózok dallamának szuggesztióját.

 

És melyik ez a szám?

 

A Judas Priest Fever című nótája. Szerintem nagyon alkalmas lenne egy bombasztikus szabad pózra.

 

Majd meghallgatom. Látod, valóban érdekes, hogy mennyire össze tud csengeni a zene és a fizikum harmóniája.

 

Igen. És én erre akkor jöttem rá, mikor Fekete László barátom, aki többszörös testépítő magyar bajnok, zseniális szabadpózt adott elő a Guns ’N’ Roses Civil War című számára. Ebben a kűrben annyira ültek a pózok a zene ütemére és olyan drámai hatást váltott ki a nézőkből az előadás, amit korábban még soha nem tapasztaltam.

 

Nagyon emlékezetes élmény tud lenni egy testépítő bemutatója és egy megfelelő zenei élmény a színpadon. Sokan nem foglalkoznak eleget a szabadon választott gyakorlat kidolgozásával. Talán feleslegesnek gondolják, nincs energiájuk, türelmük a diéta és az edzés mellett még ezt is gyakorolni. Rosszul teszik. Minden testépítőnek azt üzenem, hogy tanuljon meg pózolni és kápráztassa el a nézőket.

 

Köszönjük a tanítást!

 

 

 

vissza a címoldalra