Abszolut Bajnok

Beszélgetés Molnár Péter SUPERBODY győztessel

 

Van, aki soha nem adja fel. Kitartóan hisz abban, hogy igenis, egyszer majd ő lesz a legjobb és az ő nyakába akasztják a legfényesebb érmet. Van, aki soha nem adja fel. Küzd, hogy beteljesítse az álmait. És amikor végre sikerül, nem hiszi el.

 

 

Olvastad az MD 100% SUPERBODY 2007 beszámolóját?

 

Igen, természetesen olvastam. Jó volt felidézni azt a napot.

 

Ebben az írásban nyilatkozod a verseny után, hogy: „Köszönöm LauterVictornak, hogy sohasem dicsért meg!”. Nos, megdicsért-e azóta a Victor?

 

Igen! Egyébként azért tartottam fontosnak megemlíteni ezt a köszönetnyilvánítás során, mert biztos vagyok abban, hogy óriási szerepe volt a „Victor módszernek” a győzelmemben. Ő az, aki ismer engem és tudja, hogy bármilyen elismerés azonnal elkényelmesít, és elégedetté tesz. Viszont a szakmai kritika megacélozza az akaratomat és átsegít a nehéz időszakokon. Erre nekem nagy szükségem van. Hogy soha ne feledkezzek meg a célról, amit akkor tűztem ki magam elé, amikor megkezdtem a felkészülést. Lauter Victor pedagógiailag is képzett szakember, nem ismerek olyan edzőt, aki annyira elmélyülten foglalkozna a testépítéssel, mint ő. És nekem a SUPERBODY győzelem mellett nagyon fontos volt, hogy nem okoztam neki csalódást. A verseny után azt mondta: büszke rám.

 

Megnyerted a SUPERBODY OPEN kategóriáját és az ABSZOLÚT versenyben is diadalmaskodtál. Hogyan élted meg ezt a sikert?

 

Sokáig képtelen voltam felfogni, hogy győzni tudtam. Amikor visszanéztem a versenyen készült „backstage” fotókat, érdekes volt megfigyelni, hogy olyan az arcom, mint akinek felvarrták a száját, és csak vigyorogni tud. Nem tudtam elhinni, hogy én nyertem. Amikor eredményhirdetéskor fenn álltunk a színpadon a többi versenyzővel, azt vártam csak, hogy mondják ki a nevemet és múljon el az a súlyos feszültség. De a Vörös Zoli csak nem mondta ki … Aztán egyre jobban húzta az időt, kivárt és akkor sem engem nevezett meg másodikként. Még akkor sem hittem el. Őrületes pillanatok voltak. Soha nem fogom elfelejteni, mennyire görcsben volt a gyomrom.

 

Gondolom ez az érzés csak fokozódott, amikor ABSZOLUT-ban, a többi kategória bajnokaival csaptál össze. Ha nem hitted el, hogy megnyerheted az OPEN-t, akkor bizonyára abban sem bíztál, hogy legyőzöd majd a nagyszerű formában lévő Bodó Imit.

 

Igen, valóban csodaként éltem meg, hogy a bajnokok közt is első lehettem. Bodó Imit nagyon jó testépítőnek tartom és tisztelem. Láttam, hogy hihetetlenül jó formát hozott. És nekem már azzal s teljesült az álmom, hogy megnyertem az OPEN kategóriát. Arra igazán nem mertem gondolni, hogy itt is nyerhetek. Túl régóta próbálkoztam már azzal, hogy egyszer első legyek. Eddig nem sikerült. Most viszont minden összejött.

 

Mióta küzdöttél azért, hogy felléphess a dobogó legfelső fokára a SUPERBODY-n?

 

Eddig hét alkalommal próbálkoztam meg minél jobb eredményt elérni. TEENAGER kategóriában voltam második. Később az OPEN-ben is voltam ezüstérmes 2004-ben. Tavaly azonban visszaesésként kellet elkönyvelnem, hogy csak harmadik lettem ugyanebben a kategóriában.

 

Mikor döntötted el, hogy indulsz a 2007-es SUPERBODY-n?

 

Amikor lejöttem a 2006-os verseny színpadáról a Nemzeti Sportcsarnokban. Átértékeltem magamban mindent. Nem voltam túl elégedett a harmadik helyezéssel. A Victor is mondott néhány dolgot a verseny után. Talán, ha még előtte hívja fel rá a figyelmemet, akkor már abban az évben is jobban sikerült volna a verseny.

 

Mit csináltál másképp a 2007-es felkészülésed során? Szeretnénk tudni a titkot, amelynek köszönhető ez a kiváló eredmény!

 

Sok mindent másképp kellett csinálnom. Az egész hozzáállásom sokkal komolyabb volt ebben az évben. Nyáron vissza fogtam magam és nem jártam el szórakozni. Igyekeztem a testépítésnek élni és mindig szem előtt tartani a céljaimat. Gyűjtöttem a pénzt, hogy meg tudjak mindent vásárolni, ami a felkészüléshez kell. Nem vállaltam éjszakai munkát, száz százalékosan figyeltem a helyes étkezésre és a regenerációhoz szükséges pihenésre.

 

Beszéljünk az edzésről! Milyen program szerint készültél a versenyre?

 

Ha az előbb kiemeltem, hogy 2007-ben komolyabb volt a hozzáállásom a testépítő életmódhoz, akkor ez az edzésre még inkább igaz. Elkötelezettebbnek és precízebbnek kellett lennem. Korábban lazábban edzegettem. Most igyekeztem teljes erőbedobással koncentrálni az aznapi feladatokra. Nem beszélgettem az egyes sorozatok között, hanem pontosan betartottam a pihenőidőt és megpróbáltam minden egyes szettben eljutni a teljes kifáradásig. Olyan stimulust kellett adnom az izmaimnak, amire növekedéssel, erősödéssel reagálnak. Az edzésprogramom részletes kidolgozását Lauter Victorral együtt végeztük el. Miután ez elkészült, igyekeztem maximálisan betartani az ebben felvázoltakat. Csak akkor tértem el ettől, mikor apróbb sérüléseim gátoltak a megvalósításban. De ilyenkor is kikértem a Victor véleményét és tanácsainak megfelelően változtattam.

 

Milyen edzésbeosztás szerint tréningeztél?

 

Az izomelsőbbség elve szerint állítottuk össze a beosztást. Vagyis minden hetet azzal az izom csoporttal kezdtem, amit leginkább szerettem volna fejleszteni. Így lehetővé vált, hogy a hétvégi pihenő után nagyobb energiával tudjak foglalkozni ezzel a testrésszel. Ezért hétfőnként én mindig válledzésekkel kezdtem az edzéseket. Véleményem szerint ugyanis a vállizmok, az oldalsó pózokat kivéve sohasem lehetnek annyira fejlettek, hogy rontanák egy fizikum megítélését. Ha tehettem, akkor kétszer is megdolgoztattam őket egy héten. Kedden lábaztam. Szerdán a karomat dolgoztattam meg: bicepsz, tricepsz egy napon. Csütörtökön vagy pihentem, vagy pedig még egy válledzést iktattam be. Pénteken a hátizmaimra került sor. Szombaton pedig a mellizmaimat dolgoztattam meg. Hasizmaim és a vádlim edzését hozzátettem mindig a főbb izomcsoportok tréningjéhez. Így nézett ki a programom. Ha kicsit sietnem kellett, akkor szuperszetteket alkalmaztam. De inkább próbáltam megtartani a nagy súlyokat a felkészülés során, hogy ne veszítsek a tömegemből.

 

Milyen sorozat és ismétlésszámokkal edzettél?

 

Gyakorlatonként négy sorozatot végeztem, nyolc-tíz ismétléssel.

 

Milyen kardió gyakorlatokat építettél be a súlyzós edzéseid mellé?

 

Nem igazán volt időm ilyesmire. Na jó, a verseny közeledtével párszor kardióztam, meg néhányszor bementem szaunázni. Sajnos a munkám miatt korlátozottak voltak a lehetőségeim a kardió terén.

 

Bizonyára rengeteg energiát felemészt az edzősködés. Hogyan marad időd saját magadra?

 

Igen, de jól megtervezett időbeosztással megoldható, hogy teljesíteni tudjam a felkészüléssel kapcsolatos kötelességeimet. A SUPERBODY előtt is elég sok emberrel foglalkoztam. Kemény időszak volt, de valahogy sikerült megoldanom, hogy maradjon időm magamra. Persze el tudnék képzelni ideálisabb körülményeket is a felkészülésre és valószínű, hogy a továbblépéshez még jobb hátteret kell biztosítanom. Egyébként, most is eléggé elfoglalt vagyok, bár ilyenkor, Karácsony környékén már elég sokan eltévelyednek, és nem járnak rendszeresen edzésre.

 

Felfedtük az MD olvasói előtt, hogy a 2007-es év SUPERBODY ABSZOLÚT bajnoka, milyen edzésprogrammal készült. Most ismertesd meg velünk légy szíves, a diétád titkait! Hiszen kell, hogy legyen egy olyan titkos stratégia, ami lehetővé tette, hogy számottevő kardió nélkül ilyen fantasztikus formát tudjál bemutatni a versenyen.

 

Először is kellett egy olyan motiváció, amit szintén Lauter Victortól kaptam. Ő ugyanis rögtön az elején leszögezte, hogy az egész testépítésben a táplálkozás a legfontosabb. És, ha nem tartom be az ezzel kapcsolatos követelményeket, akkor szóba sem áll velem. Ilyen „fenyegetés” után természetesen, muszáj volt teljes mértékben odafigyelni az előírt helyes táplálkozásra. A felkészülés idején alkalmazott diéta minden részletét ő dolgozta ki. A korábbi felkészülésekhez képest jelentős változást jelentett, hogy már a tömegnövelés időszakában is odafigyeltem, mit juttatok a szervezetembe. A verseny előtti diéta betartása pedig nagyon szigorú, pontosan meghatározott feladat volt. És én ezt betűről betűre, precízen betartottam.

 

Jó ez mind szép és jó, de valami konkrétumot mondj nekünk könyörgöm!

 

Na jó, elmondom…Bár nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést okozok azoknak, akik már ismerik a testépítő diéta alapjait. Szóval, a táplálkozásom gerincét ebben az időszakban a főtt csirkemell, a párolt rizs és a zöldségek alkották.

 

Milyen adagokat kellett ezekből biztosítani az izmaidnak?

 

Csirkemellből napi egy kilót, rizsből fél kilót, brokkoliból és répából is összesen egy kilót kellett megennem. A zöldségnek és a húsnak ugyanolyan arányban kellett szerepelnie az étrendemben. Erre azért volt szükség, hogy a magas rosttartalmú anyagok bevitelének segítségével megakadályozzam az anyagcserém lelassulását a szénhidrát szegény időszakban. Kulcsfontosságú volt még a táplálék kiegészítők alkalmazása a felkészülésem során. Bizonyára mindenki tudja, hogy a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel nemcsak a versenyző testépítők számára nélkülözhetetlen. Ugyanúgy, mint a jó minőségű fehérjék tápláló erejének kihasználása sem extrém elvárás azoktól, akik testüket szeretnék formálni. A Victor ebben is egyértelmű utasításokat adott. A fehérjebevitelem felét fedezhettem táplálék kiegészítőkből.

 

Hány kilóval álltál színpadra 2007 november 11-én a Nemzeti Sportcsarnokban?

 

82 kiló voltam a versenyen. És mivel 174 cm a magasságom, a SUPERBODY szabályai szerint pár kiló még rám férne az OPEN kategóriában.

 

Az előbb említetted, hogy a vállizmaidat tetted előre a heti edzésprogramodban. Ezt a testrészedet tartod a leggyengébbnek?

 

Nem. Csupán szerettem volna még szélesebb vállakat, ami szerintem az ideális testépítő fizikum alapja. A nehezebben reagáló testrészem inkább a lábam. Sajnos a combizmaim mindig alulmaradnak a szárazság tekintetében a felsőtestem izmaihoz képest. Lehet, hogy a megfelelő kardió edzés hiánya miatt van így. Ezen a jövőben változtatnom kell. A másik változtatás, hogy külön fogom választani a combfeszítők és combhajlítók edzését. Már most így tréningezek és tömegesebb a lábam. Remélem, lepucolva is látványosabb combizmokat sikerül bemutatnom a következő versenyen. Oda kell figyelnem még a hátam alsó részének javítására. Behatóbban kell foglalkoznom a tricepsz edzésével. És persze a vádlival. Ja és a hasizmaimat is szeretném tökéletesíteni. Valahogy az alsó kockák nem az igaziak…

 

No, mielőtt túl sok hibát találnál a SUPERBODY ABSZOLÚT győztes fizikumodban, ejtsünk szót azokról a testrészeidről, amelyek fejlesztése viszonylag könnyű számodra!

 

A mellizmaim talán jó adottságokkal rendelkeznek. És a bicepszem, ami kedvezően reagál a gyakorlatokra. Ja, és az előbb elfelejtettem mondani, hogy a farizmaim rettentő makacsok. Egyszerűen képtelen vagyok beszárítani. Pedig a Victor kikötötte, amikor büszkén mutattam neki milyen erezettséget tudok produkálni, hogy az semmi, olyat mindenki tud, a farizmokat kell keresztszálkássá tenni. Sajnos ezt nem sikerült megvalósítani, de remélem, mihamarabb bizonyíthatok ezen a téren is.

 

A beszélgetést, rendhagyó módon a történet végével kezdtük. Most ugorjunk vissza az elejére! Hogyan kerültél kapcsolatba a súlyzós sporttal, hogyan lettél testépítő versenyző?

 

Körülbelül nyolc éve foglalkozom testépítéssel. A családomban mindenki gyakorolta a súlyzós edzést. És én voltam a legkisebb a magam 55 kilójával.

 

Tényleg nálatok mindenki testépítő volt?

 

Igen, bár a többség inkább csak hobbi szinten edzegetett. Az egyik nagybátyámnak voltak versenyzői ambíciói, de erről később lemondott, mikor megsérült az edzőpartnere. A barátaim is edzőterembe járók voltak. És ilyen környezetben nehéz lett volna kihagyni a súlyzós sportot. Láttam, hogy körülöttem mindenki erős és izmos. Persze, hogy nekem is minden vágyam az volt, hogy látványos fizikumra tegyek szert. És annak rendje és módja szerint jártam edzésekre a barátaimmal.

 

Rögtön az elején voltak már versenyzési szándékaid?

 

Nem, természetesen akkor még nem gondoltam arra, hogy színpadra lépjek. Eszembe sem jutott a versenyzés. Elégedettséggel töltött el az edzés élménye és az, hogy kezdett alakulni a testem. Egyre több elismerést kaptam és mi tagadás ez jólesett. A versenyzés úgy került képbe, hogy, átmentünk a barátaimmal egy másik edzőterembe. Akkor még persze egy átlagos srác voltam a sok közül hatvanegynéhány kilósan. Ebben a teremben figyeltek fel rám az edzők és arra ösztökéltek, hogy próbáljam meg a versenyzést. Először rögtön arra gondoltam, hogy hülyíteni akarnak, mert abban az időben folyton ugrattuk egymást. Kerestem is a kandi kamerát a falon…És akkoriban, ha testépítő versenyzésről esett szó, akkor én mindig a 120 kilós Mr. Olympia óriásokra gondoltam. Ők azonban biztosítottak arról, hogy komolyan beszélnek és meggyőztek. Főleg akkor bólintottam rá a dologra, mikor felajánlották, hogy a versenyzéssel, felkészüléssel kapcsolatos költségeimet fedezik. Ez pedig egy tanuló srácnak, aki értelmesen, célokat kitűzve akarja eltölteni az idejét nagyon jó ajánlat volt. Elfogadtam a szakmai útmutatásaikat. Mind az edzést, mind a táplálék kiegészítők használatát illetően. Így lettem versenyző.

 

Van kedvenc testépítőd?

 

Ó több kedvenc testépítőm is van.

 

És olyan is van, akit a példaképednek tekintesz?

 

Persze. Most mondjam azt, hogy a Victor a példaképem?

 

Mond azt! Biztos örül neki!

 

Igen. Nekem Lauter Victor a példaképem. Nála céltudatosabb, eltökéltebb embert nem ismerek.

 

Kezdem azt hinni, hogy a Victornak nincsenek hibái, rossz tulajdonságai. Most már mondj valami ilyet is róla!

 

Én ilyet nem tudok. Biztos ő sem tökéletes. De velem mindig tudta, hogyan kell bánni. Mikor kellett, akkor szigorú volt, mikor pedig arra volt szükség, akkor barátként kezelt. Szakmailag pedig megkérdőjelezhetetlen. Emlékszem, majdnem szívszélhűdést kapott, mikor verseny előtt megtudta, hogy csapvizet iszom. Nem is tudom, hogy feledkezhettem magamról ennyire, de a diéta idején annyi mindenre kellene figyelni. Szóval a Victor örjöngött, és kijelentette, hogy ilyen hanyagság miatt, vegyem tudomásul, hogy képtelen leszek maximálisan kidolgozott combizmokat bemutatni a versenyen. És ebben is igaza lett. Valóban, lehett volna sokkal jobb a lábam. Hát ilyen edző a Victor.

 

Elárultad nekünk, hogy edzősködsz. Te is ilyen szigorú vagy a tanítványaidhoz?

 

Nem, én nem lehetek ilyen szigorú. Akikkel én dolgozom, azoknak más céljaik vannak. Nem lehet tőlük elvárni azt a maximális hozzáállást és odafigyelést, amit egy versenyzőnek kell tanúsítania egy-egy felkészülés során. Miután elmondják a szándékaikat, felmérjük a jelenlegi állapotukat és a lehetőségeiket, elkészítem a programot és szépen haladunk az alapoktól kezdve.

 

Sok szó esik mostanában a 2007-es Mr. Olympia választásról, ahol ismét Jay Cutler győzött. Neked mi a véleményed a végeredményről?

 

Á, szerintem kis hal vagyok én ahhoz, hogy minősítsek egy ilyen nagy versenyt.

 

Nem muszáj minősíteni azzal, hogy elmondod szerinted ki volt a legjobb formában. Mindenki tudja, hogy a testépítők megítélésében szerepet játszanak szubjektív, esetleg érzelmeken alapuló vélemények is.

 

Ha mindenáron kíváncsi vagy rá, akkor szerintem Victor Martinez volt a legjobb.

 

De nem azért, mert ő is Victor, ugye????

 

Nahát…ő is Victor valóban. De nem azért. Jay Cutler nagyon brutális testépítő, de nekem Victor Martinez jobban tetszett. Arányosabb, jobban kidolgozott izomzatot mutatott be az Olympián. Ronnie Coleman-t nagyon sajnáltam, mert látszott, hogy valami komoly gondja van a bal karjával és a hátizmaival. Dennis Wolf volt még rám nagy hatással. Hihetetlen combizmokat tudhat magáénak. És szerintem a jövőben nagy eséllyel pályázhat a Mr. Olympia címre.

 

Ha már a jövőről esett szó, neked milyen céljaid vannak a jövőben?

 

Mi mindig hosszú távra tervezünk a Victorral. Mikor erről szó esett köztünk, akkor felvázolta a lehetőségeket. És meghagyta a döntés jogát nekem. Két verzió van. Az egyik, hogy jövőre is indulok a SUPERBODY-n és erre készülünk. A másik, hogy előbbre tekintünk és egy nagyobb izomtömeg felpakolását próbáljuk megvalósítani, ami lehetővé tenné egy nemzetközi porondon való bizonyítást. Ebben az esetben a 2008-as versenyszezont ki kellene hagynom és csak a tömegeléssel foglalkozni. Nem akarok úgy részt venni egy nemzetközi versenyen, ahol a kirándulás jelenti a legnagyobb élményt. Még nem döntöttem el, hogy melyik utat választom.

 

Milyen tömeggel lennél elégedett?

 

A 174 centiméteres magasságomhoz 92-95 kiló színpadi forma minimum kellene, hogy látványosabb izomzattal rendelkezzem, ne legyek olyan csenevész. Ez pedig több évbe is kerülhet, mire ilyen méretű minőségi izmokat tudok felmutatni.

 

Sok sikert kívánunk ehhez! Az utolsó szó jogán szeretnél-e még hozzátenni valamit a beszélgetésünkhöz?

 

Szeretném megköszönni mindazoknak, akik bíztak bennem és támogattak a felkészüléseim során. Elsősorban családomnak, barátnőmnek. Az edzőmnek, Lauter Victornak az edzői útmutatást. Köszönöm a barátaimnak és mindazoknak, akik megtiszteltek a figyelmükkel. Azoknak is köszönöm, akik elolvassák ezt a rólam szóló cikket.

 

Üzenj valamit azoknak a kedves embereknek, akik nem sajnálják a pénzt arra, hogy megvásároljanak egy ilyen testépítő magazint. Igazán megérdemlik, hogy motivációt nyerjenek a szavaidból!

 

Türelemre intenék mindenkit! A testépítés komoly, türelmet és ismereteket igénylő sport. Főleg a fiatalok figyelmét hívnám fel arra, hogy körültekintően és türelmesen építsék az izmaikat. Nem kell egyből fejest ugrani mindenbe. Tájékozódjanak és hallgassák meg a szakemberek tanácsait. Lehetőleg olyanokét, akikben meg lehet bízni, mert eredmények vannak mögötte. A kondi termekben sok önjelölt edző van, aki téves információkat próbál rátok erőltetni. Csak annak higgyetek, aki alapos tudással bír és ez meg is látszik rajta!

 

 

 

vissza a címoldalra